“Bátraké a szerencse”

PIROSKA

(Mészáros Piroska)

 

Az én Apám mert nagyot álmodni.

Újságíró volt, és elhatározta, hogy főszerkesztő lesz: Rejtő Jenő nyomdokaiba lépett, aki megalapította a Nagykörut című újságot.

Állítólag, amikor Rejtő megkapta az első szám bevételét, elherdálta az egészet, ezért a második szám már nem tudott megjelenni…

Apu ezt az újságot indította újra, amikor én tíz éves voltam, és az akkori fejemmel biztos voltam benne, hogy ez egy zseniális ötlet, és hamarosan egész Magyarország a Nagykörutat fogja olvasni!

Aztán megjelent az első szám, de csak a kinyomtatott példányok fele kelt el. A történelem megismételte önmagát… A nyomda pedig több ezer el nem adott Nagykörutat küldetett haza, úgyhogy évekig kerülgettük az előszobában a több stócnyi újságot… Felnőtt fejjel aztán azt is megtudtam, hogy a család nagyjából egy lakás árát bukta el Apu nagy álmán.

Ez kívülről kudarcnak tűnhet, de nekem mélyről fakadó hitet ad. Apu meg akarta valósítani az álmait, és vakmerő volt:

“Mindent egy lapra teszek fel!”

Most már látom, hogy nekem is ez a fajta hozzáállás kellett ahhoz, hogy merjek nagyot álmodni, miközben a call centeres élményeimből megírtam az önéletrajzi monodrámámat, a Call Girlt, holott azelőtt még csak megmutatni se mertem az írásaimat másoknak.

Honnan ez a hit, ha nem aputól?

És most is merek nagyot álmodni:

Íme, a Bátorságok Könyve!

Egy online magazin tele hittel.

Szerettem volna riportot készíteni Apuval. Vajon az ő életében mi volt a legnagyobb bátorság? A Nagykörut? Vagy valami annál is nagyobb? De a korlátozások közbeszóltak és az interjú tolódott.

Aztán Apu kórházba került, és később, amikor bementem hozzá két órával a halála előtt, már nem tudott válaszolni a kérdéseimre. Köszönetet mondtam neki, és megígértem, hogy szeretettel mesélek róla, és továbbadom a hitet, a tudást és szenvedélyt, amit rám hagyott.

Apu akkor ment el, amikor egy fontos álmomat szerettem volna megvalósítani. Tanulok a családom történetéből: édesapám vakmerő volt, én inkább csak bátor leszek, és nem teszek kockára egy lakásnyi pénzt. Bízom benne, hogy a Bátorságok Könyvének legnagyobb tanulsága az lesz, hogy bátraké a szerencse.

Könyv: Szemes Piroska: Sikeres Életek

Zene: Sebő – Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

Támogatom a Bátorságok Könyvét

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel. Elsőként értesülnek minden új programról.

Legfrisebb történetek
Kampányok

Hungarian Hub

Art Is Business

Eszkuláp

Oszd meg, ha tetszett

Támogass Minket

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

 

  • Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.
  • Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel.
  • Elsőként értesülnek minden új programról.
Kampányok

Art Is Business

Hungarian Hub

Eszkuláp