“Katona, vagy bohóc!”

GYURI BÁCSI

(Molnár György)

 

Hivatásos katona voltam, de már zenéltem hobbi szinten, és miután 25 év után nyugállományba mentem, kitaláltam, hogy megpróbálok megélni belőle. Ez egy hatalmas lépés volt, de nem féltem, tettem a dolgom, kísérleteztem. Akkor kezdtem el félni, amikor már belekerültem, felkéréseket kaptam és zenészként kezdett el kezelni a környezetem.

 Autodidakta módon tanultam gitározni és énekelni, úgy, hogy mindvégig nem tudtam, és a mai napig nem tudok, kottát olvasni, sem írni, mert soha nem tudtam értelmezni, hogy a pöttyök a papíron, hogy képesek ugyanazt jelenteni, amit én belül, magamban megálmodtam és érzek. 

Zentán volt egy énekverseny ahova Gál Hedával és néhány tényleg csodás zenésszel mentem, és meglepő módon az elsők között végeztünk. Ott találkoztam a Lackfi Jánossal, akivel hajnal fele, a jó hangulatban, megbeszéltük, hogy elküld nekem néhány verset. Másnap átküldött egy hatalmas mennyiségű anyagot és saját megdöbbenésemre egy hét múlva megírtam hozzá a zenéket, amit itthon, házi stúdió körülmények között, fel is vettünk. Ekkor vettem a bátorságot és ezt elküldtem Gryllus Dánielnek, aki – nem gondoltam volna – de felhívott, és azt mondta hogy ő ezt most ki fogja adni. Na ez volt az a pont, ahol megijedtem és itt kezdődött minden: a zenészi karrierem és a csodálatos kapcsolatom a versekkel, a vers- zenéléssel.

Ez a műfaj és a versek az életem pillérei. Ezért is nagy szerencse, hogy a Varró Dani alkotótársammal összehozott a sors, ez egy fontos kapcsolat az életemben.

Az előadóművészet a pillanat művészete és akármekkora feszültség is van bennem, nagyon szeretek a színpadon lenni és adni az embereknek. Ha érzem, hogy megnevettetem őket, mint egy bohóc, hogy jól érzik magukat, esetleg még vissza is tapsolnak, egy irodalmi műsorban, akkor aznap este sikereresnek érzem magam. De másnap reggel fölkelek és pontosan ugyan onnan kezdem a napot:  

-Nem fog menni, nem vagyok elég jó, és elég tehetséges! 

Innen kell minden nap újra építeni magamat. Minden naphoz bátorság kell, mert minden nap egy hatalmas újrakezdés.

GR

 

Miért van így? című dalnak a zenéjét Gyuri bácsi szerezte.

Képek: forrás Csokonai 15, Gordon Eszter

Támogatom a Bátorságok Könyvét

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel. Elsőként értesülnek minden új programról.

Legfrisebb történetek
Kampányok

Hungarian Hub

Art Is Business

Eszkuláp

Oszd meg, ha tetszett

Támogass Minket

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

 

  • Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.
  • Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel.
  • Elsőként értesülnek minden új programról.
Kampányok

Art Is Business

Hungarian Hub

Eszkuláp