RÉKA
(Gerlits Réka)
Nana, az én nagymamám, akinek vörös haja volt és olyan nevetése, amitől vagy 30 évig zengtek a nagymarosi dombok és a Dunakanyar. Sok sírósat tudnék írni róla… Bár, aki sírna, az már csak én lennék, mert nagyon közel álltunk egymáshoz. Nagyon szeretett.
Én meg őt. Igazi nagymama-unoka sikersztori, na.
Mindamellett, hogy vidám volt, nevetett és dudorászott, nem volt könnyű élete. Mindig mondta:
– Te jó korban születtél kislányom!
Például Nana miatt mentem el Indiába. Egyszer karácsonyra odaadta élete egyik kedvenc könyvét, a „Bengáli tüzet”, nekem meg annyira bejött, hogy gondoltam megnézem Indiát. A barátaim meg készen voltak, hogy én milyen bátor vagyok, olyan messze egyedül!
Tavaly meg Piroskától kaptam egy kb. fél méter magas emlékkönyvet, amire vastag fehér filccel, tíz centiméteres betűkkel ráírta, hogy
BÁTORSÁGOK KÖNYVE.
(Ennél felelősségteljesebb ajándék már csak az a bonsai fa volt, amit életfának kaptam…persze elpusztult.)
Szóval, a könyv! Már a címétől is tíz kilométert tudtam volna futni, annyira bestresszelt. Naponta százszor elolvastam a címét, mert nem fért máshova, csak az ágyammal szemközti kisasztalra. Aztán már nem is kellett olvasnom, mert a fekete alapon fehér betűk bele szoktak égni az ember retinájába. Igen, napközben is eszembe jutott… Sokszor. Szóval szó szerint ezzel a két szóval keltem és feküdtem.
Mikor voltam bátor?
Mi számít bátorságnak?
Bármi, amit meglépünk, amitől félünk, és mégis nekivágunk, vagy csak szembenézünk vele. Mindennap bátrak vagyunk, mert minden nap dönteni kell, és félünk, stresszelünk, és lehet, hogy elbukunk, de néha valami sikerül.
Legyen tehát ez a Bátorságok Könyve!
Mutassuk meg egymásnak ezeket a döntéseket! Hogyan tudunk élni a rengeteg lehetőséggel, amit az élet elénk hord, és mi kell ahhoz, hogy belevágjunk valamibe, ha már ilyen jó korban születtünk?
