RÉKA ÉS PIROSKA
(Gerlits Réka és Mészáros Piroska)
“Mindenki főszereplő a saját életében”
Az igazi barátságok képesek bátorságot adni nekünk, amikor ösztönzésre van szükségünk. Rékával együtt voltunk pályakezdő színészek a Nemzeti Színházban, és 2009-ben együtt indultunk el az El Camino de Santiago zarándokúton. Felkészülésképpen Visegrádon túráztunk, és amikor az útvonal végefelé jártunk, egy hatalmas kerítés zárta el az ösvényt előttünk. Megpróbáltam átbújni alatta, de megrázott az áram! Teljesen kétségbeestem:
– Ez egy elektromos kerítés, mint a Jurassic Parkban! Esélytelen, hogy átjussunk rajta, itt kell töltenünk az egész éjszakát az erdő közepén!
Réka egy szót se szólt, csak levette a táskáját, betámasztotta vele a villanykerítés alsó drótját, és átkúszott alatta, mint Rambo, aztán mondta, hogy menjek én is. Olyan volt az egész, mint egy kalandfilm, és persze baromira hátba csapott az áram, de amikor átértem, azt éreztem, hogy Réka megmentette az életemet! Pár hónappal később ezzel a bizalommal gyalogoltunk le együtt 900 kilométert Spanyolországban 35 nap alatt, és ezzel megalapoztunk egy mai napig tartó barátságot.
Az elmúlt tizenegy évben sok minden történt, kezdve onnan, hogy mindketten eljöttünk a Nemzeti Színházból. Én dolgoztam idegenvezetőként, voltam call centeres – ezekről az élményeimről írtam egy monodrámát is – és túl vagyok egy főműsoridős napi sorozat forgatásán. Réka azóta két gyereket nevel, ruhákat tervez, rajzol, és vezeti a Terminal Workhouse társulatot, ahol 2020-ban én is tag lettem. Sok tervünk volt, de a koronavírus mindent a feje tetejére állított: bezártak a színházak, a mozik, elmaradtak a premierek, a koncertek és a fesztiválok is. Mi, előadóművészek, közönség nélkül maradtunk, és lelkesen vetettük bele magunkat az online kontentgyártásba: a színészek a saját lakásukban szavaltak, a zenészek otthon muzsikáltak, a nézők pedig kanapéról pizsamában láthatták a világ legnevesebb színházainak előadásait. De a lelkesedésből beindított internetes szórakoztatóipar nem fenntartható, és az előadóművészeknek szükségük van az anyagi kompenzálásra az online munkájukért.
A Bátorságok Könyve a Terminal Workhouse reakciója a koronavírus okozta művészeti vákuumra. Egy olyan műfajt kerestünk, amin keresztül hasonló értékeket tudunk közvetíteni a közönségünknek, mint amiket az előadásainkban is megszokhattak. Így találtunk rá a “storytelling”-re, vagyis a történetmesélésre, ami egy vérbeli színházi műfaj. Július óta folyamatosan interjúkat készítünk és riportalanyaink történeteiből egyperces monodrámákat írunk. Ezek a szövegek jelennek majd meg a Bátorságok könyvének lapjain a mesélő portréfotójával együtt. Mindenki főszereplő a saját életében és mindannyiunk élete izgalmakkal teli, megírásra és elmesélésre méltó.
