“Ha tetszik, ha nem, ez a mi családunk“

ZSÓFI

(Müller Zsófia)

 

Az a feltétel nélküli szeretet, amit én megtapasztaltam a családomban, gyerekként megtanított arra, hogy ne érezzek félelmet. Valahogy azt zsigerből tudtam, hogy ami nekem a legfontosabb, azt nem tudom elveszíteni. Illetve mindig úgy voltam vele, hogy amit el lehet veszíteni, az nem lehet annyira fontos.

 A bátorság mindig egy konfliktushelyzet megoldásához kell. Nekem soha nem kellett klasszikus értelemben bátornak lennem, mert az én elsődleges közegem, a családom, egy maximálisan elfogadó, nyitott közösség. Nekem nagyon megkönnyítették az életemet azzal, hogy tudtam, bármi történjék,  elfogadnak.

A melegségem számomra korán, gyerekként kiderült, így viszonylag természetes volt, hogy már akkor is kaptam a megjegyzéseket. Ezek nem feltétlenül voltak negatívak, de a visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy más vagyok, mint a többiek. 

– Nem vagy lányos, tehát nem vagy lány, de fiú se vagy.

 Nem tartoztam igazán sehová ebből a szempontból, ezért felfogtam, hogy egy kisebbséghez tartozom. 

De abba bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet annak, akinek nincs olyan családi hátországa, mint amilyen nekem van.  

Az én szüleim a Kontroll Csoport énekesei voltak, lázadó emberek. Mind a kettő iszonyú bátran beleállt -és azóta is beleáll- minden olyan helyzetbe, amivel nem értenek egyet. Szerintem egy gyereknek az ilyen szülői minta nagyon komoly erőforrás tud lenni, mert hamar megtanul kiállni magáért.

 Ők minden esetben nyilvánosan kiálltak a melegségem mellett. Ebben is vállalták a véleményüket, pedig tudom hogy volt szorongás bennük, mert féltettek. Mégsem a félelmüket kommunikálták felém, hanem azt, hogy büszkék rám, és mellettem állnak.

 Amikor a volt feleségem és én család lettünk és kiálltunk a “család az család” kampány mellett, azt azért tettük, hogy bátorítsunk vele olyan embereket, akik tényleg bajban érzik magukat azzal a családjogi  törvénnyel kapcsolatban, amit akkor meghoztak. Erőt akartunk adni nekik, ugyanis a család megfogalmazása egy nagyon érzékeny téma, különösen a melegeknél.

– Hogy néz ki egy család? Hogy kéne kinéznie? Hány emberből áll?

 A mi kislányunk apukája egy nagyon jó barátunk, aki jelen van az életében. Tehát neki van egy apukája és két anyukája. 

 Mivel ebben a felállásban én  jogi szempontból nem vagyok benne a gyerek életében, részemről egy nagyon nagy bizalom kellett a gyerekvállaláshoz.  Ez a bizalom most kell, hogy a legerősebb legyen, amikor éppen válófélben vagyunk.

Mi alapvetően úgy mentünk neki a családalapításnak, hogy mire Franci közösségbe kerül, elköltözünk az országból. Az említett törvény meghozatala után meg aztán főleg nem akartuk, hogy az ő bőrén legyen kipróbálva, hogyan is működik egy szivárvány család itthon.

Nem akartunk kísérleti nyulak lenni, ahol a mi gyerekünk lesz az, akin lemérik,  hogy milyen a társadalom elfogadó képessége.

Aztán az élet úgy hozta, hogy mégis maradtunk.. A jelenlegi felállás pedig még csavart egyet az amúgy sem klasszikus családmodellen, mivel az új páromnak is van egy kislánya, akinek szintén van egy apukája.

 Franci anyukájával a kezdetektől volt egy tervünk, hogy csinálunk a gyereknek egy mesekönyvet, ami az ő családjáról szól. Azt, hogy amire ez a mesekönyv megvalósul hányan leszünk a történetben, nem tudni. De ha tetszik az aktuális rendszernek, ha nem, ez a mi családunk. 

GR

Könyv: Gregory David Roberts – Shantaram

Zene: Alanis Morissette – Let’s do it (Let’s Fall in love)

Film: Jerry Rees – The marrying man

Kicsoda Müller Zsófia?

Müller Zsófia filmes szakember, művész családból származik. Volt feleségével közös gyermeket vállaltak 2020-ban, majd részt vettek Pál Márton és Hanol Ádám indította “család az család” kampányban.

Zsófi cikkét olvashatjátok a XV. kerület lapjában is a TZN5-ben.

Támogatom a Bátorságok Könyvét

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel. Elsőként értesülnek minden új programról.

Legfrisebb történetek
Kampányok

Hungarian Hub

Art Is Business

Eszkuláp

Oszd meg, ha tetszett

Támogass Minket

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

 

  • Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.
  • Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel.
  • Elsőként értesülnek minden új programról.
Kampányok

Art Is Business

Hungarian Hub

Eszkuláp