LISA
(Tibenszky Moni Lisa)
Amikor elkezdesz autóvezetést tanulni, kapsz egy KRESZ tankönyvet: ez mindennek az alapja. Vannak benne rajzok, ábrák, szabályok és összefüggések. Jó lenne néha az élethez is kapni ilyet, pláne a szülővé váláshoz.
Sokan keressük már kisgyermekként, kamaszként a határainkat, próbálunk megfelelni, egyediek lenni és mégsem találjuk néha a kiutat.
Sokan a párkeresésben fáradnak el, sokan a karrierépítésben, sokan a gyereknevelésben, mert az talán az élet egyik legnehezebb feladat, nem mellesleg a legszebb is.
A szülővé váláshoz miért nincs tankönyv? Miért nincs útmutatás arra, hogy mikor fog ordítani a gyerek és miért? Vagy épp pontosan mit is kell kezdeni azzal a nagyobb kenyér súlyú gyerekcsomaggal, amit hazaviszel a kórházból?
Ilyenkor iszonyat sok a bizonytalanság a szülőkben, és eleinte még jön az orvos, a védőnő, és mindenki próbál segíteni, de később is szükség lenne a támogatásra…
De nálunk sem indult ez ilyen könnyen…
Tíz nap…amíg a Honvédkórház koraszülött osztályának minden szegletét bejártam, ismertem már a pittyegések hangját, a háromóránkénti szoptatások menetét, a lelki “el camínót”, amikor a gyermeked életéért küzdesz, együtt orvosokkal, nővérekkel…. Éjjel-nappal, és amikor beléptem a PIC-re, sosem tudtam, hogy mit fognak mondani. Olyan anyákkal találkoztam, akiknek az ikerterhességéből az egyik baba már nem volt meg, vagy olyanokkal, akik már három hónapja voltak kórházban, mert olyan pici babájuk született, mint egy kiló kenyér. Csoda volt látni, hogy ezeket az apró csecsemőket is életben tudják tartani! Profi orvosok és nővérek voltak ott, akik minden pillanatban tudták, hogy mit kell tenni az én pici fiammal.
STOP tábla volt az élettől, egy hatalmas, pirosan ordító STOP tábla! Itt átalakul a prioritás, de Te magad is. Megjelent a félelem, de ahol félelem, ott bátorság is jön, kell hogy jöjjön, mert különben feladod, azt meg nem lehet!
Ott a szülők együtt küzdöttek a gyerekükért és a saját túlélésükért is. Nem számított, ki honnan jött, kinek mi a beosztása, nem volt névjegykártya, bőrkárpitozott szék, és az se volt fontos, hogy mennyi van a bankszámládon.
Ott a közös cél, a gyermek életben tartása, gyógyítása volt a közös “ügy”, amiért mindenki tett. A szülők odaadással, az orvosok, nővérek szakértelemmel, emberséggel…
Ott az egyetlen csepp leszűrt anyatejet is odaadták a csecsemőnek, és megdicsérték az édesanyát.
Ott másként megy az idő, másként dobog a szív és mindig, amikor valakinek sikerül, aki hazamegy és elindul számára a közös otthoni családi élet, akkor ünnep van, pedig a “munka” sokaknak csak ekkor kezdődik, az utógondozással, a neveléssel, a odafigyeléssel, azzal, hogy miként tegye magát rendbe, helyre az Édesanya, az Édesapa és a tesók. Mert az egy hatalmas trauma, ha a várva várt babával “gond van”, a helyzetet elfogadni, átkeretezni, megtanulni újratervezni, a STOP táblánál megállni és elgondolkozni, merre és hogyan tovább.
Hála Istennek a fiam egészséges, de ez a 10 nap megváltoztatta az életemet.
Már nem érdekelt, hogy mekkora sikere van a kommunikációs kampányoknak, amit kitaláltam, hogy milyen sikeres a fesztivál, amit szervezünk, hogy hány bannert, óriásplakátot rendeltek meg az ügynökségnél, amit vezettem…
Miután elindult bennem a veszteségfeldolgozás, elkezdtem írni arról, hogy mit érzek… Miért kaphattam a STOP táblát? Nem tudom, talán mert más értékrendem volt, mert elvakított a siker, a külső dolgok és valami kellett, hogy megállítson és teljesen más irányba tereljen.
Miután megjelentek az első anyagok, cikkek, amiben saját élettörténetünket osztottuk meg, jöttek a reakciók is arról, hogy milyen sok erőt és bátorítást adott az embereknek a történetem…aztán elkezdtem szakértőket kérdezni, anyaként és újságíróként is, a hisztiről, a gyerekek evéséről..de egyre jobban belemélyültünk és rájöttem, hogy hiányzik valami, épp egy KRESZ könyv a gyermeknevelés mikéntjéről és itt nem csak a fejlődéslélektani tartalmakra gondolok, hanem például a traumafeldolgozásra, a családi minták felülírására…
Amikor már nagyjából jól voltunk, megnyugodtunk a családdal, bementem a koraszülött osztályra az orvosomhoz:
-Szeretnék valamit tenni értetek, a többi családért, szülőkért, akik soha nem várt helyzetbe kerültek, mit csináljunk? Hogy csináljuk?
Arra jutottunk, hogy olyan előadásokat kellene szerveznünk, ami a szülővé válásról szól. Így szerveztük meg azt az első előadást, amit a Ranschburg Jenő tartott, itt az előadás bevételét támogatásként odaadtuk a koraszülött osztálynak, de nem is ez volt a hatalmas erő, hanem az a szavak nélkül összekapaszkodó korababás közönség, akik értették, tudták, hogy mit jelent küzdeni a gyermek életéért és utána elkezdeni a gyereknevelés iskoláját.
Könnyek, ölelések, kapcsolódások és emberi és szakmai kémia, így indultunk el 2010-ben.
Ez lett a Felelős Szülők Iskolája, az én életmisszióm, amit a gyermekem által hozott STOP tábla hozott, mint veszteségből nyereséget, mert azóta is hiszem, hogy azok az útjelző táblák, amit közösen leteszünk ebben a közösségben valódi segítséget jelentenek szülőknek, pedagógusoknak a nevelés rögös útján.
MP
