Peti
(Szolnoki Péter)
Abba most ne is menjünk bele, hogy mekkora bátorság és önfeláldozás nevelőszülőként felnevelni más gyermekét, de emellett szerintem az egyik legbátrabb dolog a szülés. Az anya részéről és a szülészorvos részéről is. Bátorság kell ahhoz is, hogy kiadd a kezedből a kontrollt, amikor feltétlenül meg kell bíznod valakiben és átadod neki az irányítást.
Három olyan esemény volt az életemben, ami nem volt kontrollálható: a három gyermekem megszületése.
Bent voltam mind a három szülésnél és ott csak úsztam az árral… Csak az járt a fejemben, hogy mindenük meglegyen, egészségesek legyenek. Ezen a lelki hullámvasúton egymást váltja az aggódás, a félelem, a megkönnyebbülés, a meghatódottság és a leírhatatlan öröm.
Amikor a baba kibújik, felsír és odaadják a kezedbe, az egy olyan katartikus élmény, amitől csak szótlanul potyognak a könnyeid. Egy csoda.
Bogi lányom születése közben volt egy jelenet, amit a gyerekeim anyja a mai napig emleget. Ott ültem tehetetlenül a fejénél, satuként szorította a kezemet, amikor jöttek a tolófájások. Küzdött tisztességgel, hiszti nélkül, de amikor ránéztem, azt láttam, hogy egyre pirosabb lett a feje, mint aki épp agyvérzést fog kapni. Annyira a fejébe préselte a levegőt, hogy ekkor csúszott ki önkéntelenül a számon az azóta szlogenné vált mondat, hogy:
– Rekeszből nyomd, anyukám!
Azóta jókat nevetgélünk ezen, de abban a pillanatban nem volt őszinte a mosolya.
A mai napig, ha egy filmben születéssel kapcsolatos jelenetet látok, azonnal visszatér az a megható érzés, amit a gyermekeim megérkezésekor éreztem.
