ORSI
( Balogh Orsolya)
Nekem az lett volna a bátorság, ha van erőm és hitem önmagam mellett kiállni. Ehelyett én fájdalmasan elárultam magam.
Emlékszem, hogy tízéves koromban József Attilát olvastam, Lennon szemüveget és lóden kabátot hordtam. Nyaralásokkor pedig mindig odamentem a vacsorákon játszó zenészekhez táncolni, de apám mindig elrángatott:
– Ne produkáld magad! Gyere innét! Elnézést!
Aztán megtaláltam azt a gimit, ahol a magam fajtákkal találkoztam, csak én hülye, belezúgtam az osztályfőnökömbe, akiről azt hittem, hogy egy progresszív fazon. Próbáltam neki megfelelni, ő pedig sorba törögette le a szarvaimat. Amikor mondtam, hogy színésznő szeretnék lenni, odavágta, hogy felejtsem el.
Sérülékeny kamaszként megsértődtem a világra és azt a következtetést vontam le, hogy meg kell változnom ahhoz, hogy elfogadjanak. Onnantól kezdve nem olvastam Baudelaire-t, befestettem a hajamat hidrogén szőkére, fogyókúráztam és haspólókat vettem a Primadonna butikban. Ott vesztettem el önmagamat, csak akkor én ezt még nem tudtam.
Végül egy dolgozók gimnáziumában érettségiztem, utána pedig mindig valamibe belekezdtem: újságíró akadémiára jártam, sajtóreferens voltam, dolgoztam az Elle magazinnak, olasz órákat adtam és volt egy válásom is. Semmi bátorság nem volt bennem többet.
Szerencsére elmentem Rio de Janeiróba és ott végre azt éreztem, hogy az emberek tudnak élni, és nincsenek olyan nyomasztó elvárás hegyek, mint amit Magyarországon tapasztaltam.
Ott maradtam, és elkezdtem visszatekerni a régi kazettát. Megint kelekótya művész haverjaim lettek és azt éreztem, hogy “de jó, hiszen voltam én már ilyen!” A lakásunk nappalijában volt egy Pablo Neruda idézet, hogy „Sohase késő, hogy azzá válj, aki mindig is voltál.”
Akkor, 35 évesen, elhatároztam, hogy egy életem, egy halálom, színésznő leszek! Hazajöttem, és ugyan még nem élek meg a színházból, de vannak munkáim, egyre több és szeretem.
Ha nem megyek ki Brazíliába, akkor nem találok vissza önmagamhoz. Egy kis depis nő lennék, aki görgeti maga előtt a hétköznapokat. Még van, hogy bántom magam az árulásom miatt és sokáig szégyelltem a történetemet, de ezeket muszáj megosztanunk egymással, hogy tanulhassunk belőle.
GR
Könyv: Simone de Beauvoir – A második nem
