ANNA
(Gáspár Anna)
Művészeti menedzser, három gyermek édesanyja, színésznő, gazdasági konzulens, újságíró és dúla vagyok. Sokan kérdezik, hogyan tudok ennyi mindent csinálni egyszerre, amire az a válaszom, hogy én úgy tudok csak önazonos maradni, ha mindenhol ott vagyok, ahol a segítségemet kérik. És mindent ezer százalékosan csinálok. Életelemem, hogy folyamatosan tegyek, és hasznos legyek.
Kikapcsol a tevékenységek sokszínűsége: amikor napközben dúlaként konzultálok egy fiatal párral, aztán tanítok, majd előadást szervezek, később megírok egy újságcikket, pályázatot, vagy készítek egy excel kimutatást.
Olyan vagyok, mint a cirkuszi tányérpörgető, aki folyamatosan koncentrál, mindenre figyel egyszerre, és pontosan tudja, hogy mikor melyik tányérhoz kell odalépnie és mennyit kell csavarnia, hogy az a megfelelő ütemben pörögjön tovább. És addig, amíg nem találkoztam valakivel, aki ugyanígy látja az életét, de ebben a képben a legnagyobb félelme fogalmazódik meg, nem tudatosult bennem, hogy az én “filmemben” soha nem esnek le a tányérok. Mindig mentem előre, bármennyi feladatot és bármekkora felelősséget elbírtam. Míg 2013-ban összeroppantam.
A testem és a környezetem is adott jelzéseket, hogy nem fogom tudni tartani ezt a tempót, de nem fogadtam el, az agyam és a szívem vitt előre, és nem figyeltem magamra. Annyi dolgom volt, hogy nem értem rá azzal foglalkozni, hogy már 48 órája vagyok ébren, és kicsit remegek… Egyszer csak rosszul lettem. Fájt a mellkasom és zsibbadt a bal kezem, ami az álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent. Egy barátom vitt be a sürgősségire. Három óra üldögélés után megelégeltem, és elindultam, hogy már úgyis rendel a háziorvosom, odamegyek. És akkor hirtelen elsötétült a világ.
Idegösszeroppanás. A pánikrohamok miatt fél évig ki sem léptem a házból. A szervezetemnek nem volt más lehetősége – ha már semmire sem hallgattam -, mint megnyomni az off gombot. Ezután mondtam ki életemben először azt a mondatot, hogy „fáradt vagyok’”
Négy évig tartott a gyógyulás. Azóta is pörgetem a tányérjaimat, de 36 éves korom óta tudom használni és értelmezni azt a mondatot, hogy „pihennem kell”. Bár még mindig nehezen megy.
GR
Könyv: Weöres Sándor – A teljesség felé
Zene: Macy Gray – I try
Képek: 1,2- Kállai -Tóth Anett, 3- Sin Olivér
