JANÓ 

(Kardos-Horváth János) 

25 voltam, amikor megszületett az első gyerekem, és ennek köszönhetően hamarabb váltam felnőtté. Ebben a zenész világban, ahol élek, könnyen szét tud esni az ember, de a gyerekeim sorvezetőt adtak a számomra. Lehet, hogy már nem is lennék életben, ha ők nincsenek, mert az egyik hajnalon fölmorzsolódtam volna .  

A gyerekeim anyjával ez volt mindkettőnknek az első nagy szerelem. Ez az érzés kétségkívül nagyon bátorrá és magabiztossá tett engem. Szeretve, elfogadva lenni, hatalmas erő! Nem számított, hogy mit gondol adott esetben a családunk, vagy mi a norma, hogyan kéne társadalmilag elfogadottan viselkedni.  

Jött a baba, egy teljesen új élethelyzet, aminek a megugrásához bátorság kellett! De ez nem önmagában bátorság! Ez az élet felvetésére volt egy teljesen természetes, közös, bátor válasz.  

Így rendezte el a jóisten, hogy túl legyünk gyorsan, koncetráltan a nagy családi bemutatkozás ismerkedés részen.  

Később jöttek a fiaim is, akiket szintén nem terveztünk, de fantasztikus volt, amikor megtudtam, hogy kétpetéjű ikreink lesznek. Ez néhány évig jó volt, de utána jöttek a kellemetlen részek, aztán egyszercsak Rock’n Roll sztár lettem, amit lehet rosszul kezeltem…  Kiderült, hogy a végpontok nem illeszkednek, és nem is fognak…  úgyhogy szétmentünk. Ez a döntés a volt nejemé volt… ő volt a bátrabb, mert átlátta, hogy ez nem fenntartható, mert megváltoztunk mind a ketten.  

Amikor tudok és szeretnék, mindig lehetek a gyerekekkel, és a mai napig bátorság úgy felfogni, hogy a válás nem kudarc! Mihez képest? Ki tudja a tutit?  Ha a nagymamámnak propellere lenne, helikopter lenne. Tudom, hogy egy pasi kezdhet új életet 40-50 évesen is, és azt is tudom, hogy ritka az a férfi, aki ráhajt egy több gyerekes anyukára, szóval nekünk pasiknak, közhelyszerűen könnyebb, de ez azért fordítva is igaz. Velem is sokszor volt olyan, hogy: 

– Hú, neked gyereked van, János? Bocs!… Akkor hello…  

Tény, hogy a gyerek előbbre való. Ha csörög a telefon, hogy eltört a lába, akkor menni kell. Nem mondhatom azt, hogy “bocs, kicsim, éppen randevúzom egy csajjal.”  

Sokáig a seggemet a földhöz vertem, ha egy nő elfogadta az életemet úgy, hogy volt feleség + 3 gyerek + zenész életmód… de a sok alkalmazkodásban, hálálkodásban eltűntem. Rájöttem, hogy nem kell ahhoz ragaszkodnom, hogy feltétlen legyen valakim. Egyedül is kerek egész vagyok. Legyek egyedül is kerek!  

Másfelől pedig „gyerekközpontú elváltnak lenni”   annyi plusz energiát követel, és plusz anyagi kötelességekkel jár, hogy oda nagyon nehezen fér be még egy teljes értékű valaki….  

Talán egy olyan kapcsolat „kényelmesebben” tud működni, ahol már a másiknak is van gyereke, és kommunikál a volt férjével is… Az ember tulajdonképpen egyedül van, legyen bátorsága megismerni magát, a vágyait – és szerintem hasznosabb, ha nem társadalmi szerepekhez ragaszkodunk, hanem saját világot építünk! 

Nem a gyerek akar megszületni, hanem a szülők akarják, hogy megszülessen a gyerek, szóval a felelősség a szülőké. Elváltunk, de természetesen drukkolok a volt feleségemnek, tudom hogy ő is a nehezebb utat választotta. Lecsupaszítva, az én dolgom az, hogy gördülékeny legyen az együttműködés!  

MP 

Könyv: Roger Crowley: 1453

Zene:  Sonah Jobarteh: Jarabi

Olvass még bátor történetet Janótól ITT