KRISTÓF
(Steiner Kristóf)
A szüleim nagyon bátor emberek voltak, és minden elvárásnak ellene mentek. Két éves voltam, amikor megismerkedtek a buddhizmussal, és egy idő után kialakítottak egy tibeti buddhista közösséget maguk körül. Találtak egy tanyát Tar község határában, amit adományokból vásároltak meg, és önkéntesmunkával építették fel: lett templom, és kolostor is, ahol élhettek az emberek, és Őszentsége a Dalai Láma eljött, hogy fölszentelje.
A szüleim és a buddhizmus hatása leginkább a halálhoz és az elmúláshoz való viszonyomban látszik. Niminek, a páromnak, kétnaponta elmondom:
– Hogyha esetleg meghalnék, akkor ne aggódj, mert nagyon jó volt az életünk, és kimondhatatlanul szeretlek.
Gyűlöli, amikor ilyeneket mondok, mert abszolút nem szeret a halálról beszélgetni, de számomra tisztábbá teszi a dolgokat. Nem szeretnék úgy meghalni, hogy századszorra próbálnak újraéleszteni egy kórházban. Egy görög faluban élünk, és itt semmiféle orvosi ellátás nincsen. A Legközelebbi kórház, nagyjából 2 óra autóútra van, és a mentőnek is legalább 40 perc amíg odaér.
Számomra az a tudat, hogy meghalhatok bármilyen közegben, sőt, akár ettől a korty kávétól is, mert félrenyelhetem, szabadságot ad az életre vonatkozóan, mert csak akkor tudjuk megélni az életet, ha tisztában vagyunk vele, hogy a halál is meg fog érkezni.
MP
