“Ezt mondtam 26 évesen Esterházy Péternek?”

Pali

(Göttinger Pál)

 

26 éves voltam, amikor Esterházy Péter darabját rendeztem a Bárkában, és (tele játékkedvvel) egy csomó dolgot meg akartam változtatni, hogy az előadás jobb legyen. Vakmerő voltam és besétáltam hozzá: figyelj, Péter, az kéne, hogy ezt húzzuk ki, ezt tegyük át ide, és azt írjuk át arra….

EZT MONDTAM 26 ÉVESEN ESTERHÁZY PÉTERNEK!?

Utólag azt hiszem, hogy ő maga élvezte a legjobban, így már minden bizonnyal nem beszélt vele senki addigra…

Tőle láttam azt, hogy megbízik abban, akivel összesodorta a sors. Egész szereplőket húztunk ki a darabjából, és nem volt egy rossz szava sem,  lehetett vele kapcsolatot teremteni, és  részletgazdagon, érzékenyen válaszolt minden kérdésre.

Persze ő addigra már a nagy Esterházy Péter volt, és nyilván tudta, hogy nem lesz kevésbé Esterházy Péter attól, ha én elszúrom a darabjából rendezett előadást… Szóval nem aggódott. Megnézte a végleges példányt, és később eljött az előadásra is, méltatta, velünk maradt utána, jól érezte magát. Utána még sokáig kapcsolatban maradtunk.

Azóta én is írok színdarabokat, az egyiket nemrég mutattuk be, és először volt szükségem ilyen bizalomra a másik oldalról. Mert ezt nem én rendeztem.

A RENDEZŐ MEG KIHÚZTA A HARMADÁT!

Az ösztönöm azt diktálta, hogy akkor lennék bátor, ha csatába szállnék, és küzdenék azokért a mondatokért, amiket megírtam, de én nem csatázni akartam, hanem magamnak kerestem a tanulnivalót, a leckét, hogy okuljak. Mindig magamat vádolom úgyis mindenben: ha egy rendező kihúz egy mondatot, akkor azt a mondatot én nem írtam meg elég kihúzhatatlanra, ezt érzem. Vicces volt, hogy most én lettem így félreállítva, de hát én is megcsináltam ugyanezt a kortárs szerzőkkel: kihúztam a nekem nem elég jó mondatokat, és egy csomószor vitáztam velük erről.

Szükségem volt erre a leckére. Tudtam, hogy csak élesben tudom megtapasztalni, hogy hogyan kezeljek egy ilyen helyzetet. Így nyílt lehetőségem arra, hogy rájöjjek, mit nem írtam le elég pontosan, vagy elég jól. És hát meg akartam élni ezt, amit az Esterházytól láttam – szabad kezet adni, és megbízni – mert nekem ez akkor rendezőként nagyon sokat jelentett.

MP

Támogatom a Bátorságok Könyvét

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel. Elsőként értesülnek minden új programról.

Legfrisebb történetek
Kampányok

Hungarian Hub

Art Is Business

Eszkuláp

Oszd meg, ha tetszett

Támogass Minket

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

 

  • Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.
  • Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel.
  • Elsőként értesülnek minden új programról.
Kampányok

Art Is Business

Hungarian Hub

Eszkuláp