“Magyarok Amerikában”

PIROS

(Pazaurek Piros)

 

Az én családomnak nagyon jó élete volt itthon, de a férjem kapott egy állásajánlatot Amerikában, és gondolkodás nélkül igent mondtunk rá.

Egy hétvége alatt összepakoltam az egész életünket, két bőrönddel és egy kétéves gyerekkel elindultunk. Itthon volt egzisztenciám, egy erős kapcsolati tőkém és elismertek, ott kint pedig, 1000 mérföldre az otthonunktól, semmink nem volt, és nem tudtuk, hogy hogyan fogjuk újraépíteni magunkat. Szóval, ezt itt hagyni, és teljesen a nulláról kezdeni egy új kultúrában, az nagyon nagy bátorság volt, mert ott sincs kolbászból a kerítés. Mindenki, aki ilyen életre vállalkozik az egy hős.

Ehhez hatalmas alázat kellett magunkkal és másokkal szemben is, de megvalósult. Most lesz 10 éve, hogy kimentünk. A gyerekünk szinte amerikai, de tökéletesen beszél magyarul és nagyon erős magyar gyökerei vannak.

Két éve tiszteletbeli konzul lettem, ami egy önkéntesen vállalt feladat. A magyarokat próbálom prezentálni és képviselni kisebb jogi ügyekben, közjegyzői feladataim vannak és igyekszem a kapcsolatokat élénkíteni a két ország között. Floridában hihetetlenül sok magyar van. A pandémia konzulként izgalmas feladatokat adott, mert nagy felelősség, hiszen sok magyar kint ragadt Amerikában és segítségre volt szükségük, hogy hazatérhessenek.

A HungarianHub nonprofit szervezetünk feladata, hogy hidakat építsen a magyarok és az amerikaiak között. Nagyon szerencsés vagyok, mert a szervezetben van 20-22 önkéntes és mindenkinek megvan a motivációja: nyelvet akar tanulni, vagy szeretné, hogy forogjon a neve, vagy ez számára egy elhivatottság. Közösség nélkül nem lehet hidat építeni és minél több embert “fertőzök” meg a közösség eszméjével, pozitív értelemben, annál erősebb tud lenni az összetartozás. Ez egy nehéz, kapavágós feladat, de a többi, hasonlóan gondolkodó vezetővel közösen elmondhatjuk, hogy ma már van múzeumunk, sport kupánk, egy magyar iskolánk és templomunk is Közép-Floridában. Hihetetlen! Amikor 70 magyar ember elénekli amerikában a magyar himnuszt, az semmivel össze nem hasonlítható érzés.

GR

Könyv: 7 tipp az erős magyar közösség építéséhez Amerikában

Zene: Nyári Bernadett hegedű virtuóz

Képek:1 – Hungarian Sumit

Támogatom a Bátorságok Könyvét

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel. Elsőként értesülnek minden új programról.

Legfrisebb történetek
Kampányok

Hungarian Hub

Art Is Business

Eszkuláp

Oszd meg, ha tetszett

Támogass Minket

Mit kapnak a Patreon támogatóink?

 

  • Olyan extra tartalmakat, melyeket máshol nem osztunk meg.
  • Meghívót a havi Bátorságok Könyve találkozókra, ahol patreonjaink egy pohár bor és pogácsa mellett beszélgethetnek az oldal szerkesztőivel.
  • Elsőként értesülnek minden új programról.
Kampányok

Art Is Business

Hungarian Hub

Eszkuláp