JÁNOS
(Blum János)
Az életre szóló döntéseknél nem tudatosítjuk magunkban, hogy kockázatot vállalunk. A munkahelyváltások, a házasság, a gyerekvállalás mind kiszámíthatatlan következményekkel jár, és ha megnézzük egy ember életrajzát, akkor látni fogjuk, hogy ő mennyi kockázatot vállalt az évek alatt. Az én családom például a 70’es években Svájcba disszidált. Apám karmester volt, és amikor szerda este a Toscát vezényelte az Operaházban, azt mondta, hogy “nem akarom ugyanezt még 20 évig!” Anyám ugyanígy gondolkodott. “40 évesen túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy már semmi új ne jöjjön!”
Engem is megkérdeztek, 14 voltam, és vétó jogom volt, de én is azt mondtam, hogy ki akarok menni, pedig tudtam, hogy ezzel magam mögött hagyok egy gyerekkorom óta biztosnak tűnő pályafutást. Már fel voltam véve a Fazekas Gimnáziumba, és világos volt, hogy matematikus leszek. Amikor Magyarországra jövök, sokszor sétálok el a Matematikai Intézet előtt a Reáltanoda utcában, és tudom, hogy a 3. emeleten lett volna az irodám.
Nehéz volt külföldre menni, mert itt nagyon jó életünk volt, a szüleim elismert emberek voltak, kint meg senki se tudta, hogy kik ők. Az Andrássy útról Zürich környéki faluba költöztünk egy lakótelepi lakásba, ami háromszor kisebb volt, mint a Magyarországi. Tényleg a nulláról kellett kezdeni mindent! Apám továbbra karmesterként dolgozott meg tanított is, de nem volt olyan pozícióban, mint Budapesten, és a kinti opera se volt olyan jó, mint az itteni, tehát nem volt szakmai előrelépése.
Engem a bezártság zavart leginkább Magyarországon, és az vonzott Svájcba, hogy onnan majd utazhatok. Ez nagy szabadságot jelentett! A mai napig izgatott vagyok, és dobog a szívem, amikor leszállok a repülőgépről, mert imádok utazni!
A szabadság kockázattal jár, de a túlzott biztonság unalmas. Sokan választanak kényelmes pályát, és azt hiszik, mindig minden rendben lesz. Talán most a covid egy kicsit emlékeztette az embereket arra, hogy nincs mindig minden rendben. Beugrani egy új helyzetbe, bátorság. Örülök, hogy nem vagyok a Reáltanoda utca 3. emeleti irodájában, mert ha az ember nem vállal kockázatot, akkor az egy rossz élet.
MP
Könyv: Király Júlia: A tornádó oldalszele
Zene: Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
______________________________________________________________________
2021. szeptember 11. – 20 éve omlott össze a World Trade Center
A 2020-as Olimpiát, a Foci EB-t, és a Jégkorong VB-t bebiztosították: a biztosító cég fizetett a viszontbiztosítónak arra az esetre, ha el kéne halasztani, vagy lemondani az eseményt. Ez nem tűnt valószínűnek, mégis bekövetkezett a világjárvány miatt, ezért a rendezők óriási kártérítést kaptak a biztosítóktól, és ezek a viszontbiztosítóiktól.
20 évig dolgoztam a viszontbiztosítási szakmában matematikusként.
A viszontbiztosítók sokszor a vis maior helyzetekre és katasztrófákra biztosítanak: földrengések, viharok esetén, vagy mikor egy repülőgép lezuhan. Amikor viszontbiztosítási díjat kell megállapítani a floridai hurrikánok ellen, akkor kb. 100 ember dolgozik össze- meteorológusok, jogászok, matematikusok, épületszakértők-, akik különböző statisztikák alapján javasolnak egy összeget: mondjuk 100 millió dolláros fedezetre 2 millió dollárt kell fizetni a biztosítónak évente.
A statisztikák ellenére is történhet olyan, amire nem lehet számítani, például ahogy a World Trade Center összedőlt. A pontos körülmények nem voltak a szerződésben, ezért mindenki egymásra mutogatott, és 10-15 évnyi pereskedés következett:
– A munkaadó felelőssége, hogy a Papa nem jött haza a munkából, mert meghalt!
– A papája azért halt meg, mert ráesett a fejére a ház! Ez az épület tulajdonosának a felelőssége!
– A lezuhant repülőgép miatt esett a fejére a ház!! A légitársaság a hibás!
– Nem! A titkosszolgálat nem végezte rendesen a dolgát!
Évekig dolgoztam a WTC ügyén: 3000 halott, sérültek, tönkrement repülők, az összeomlott épület miatt pedig mérges anyagok kerültek a levegőbe, amitől sokan megbetegedtek. A bíróságok milliárd-dolláros károkat osztottak szét a biztosítók között.
Egy viszontbiztosító cég nyereségesnek számít, ha 100 lehetséges kockázatból csak 3 tragédia miatt kell kártérítést fizetnie (mondjuk erdőtűz, tornádó, egy nagyobb baleset), mert a maradék 97 esetben a cég keresni fog a befizetett biztosítási díjon. Ha ez az arány kijött az évek folyamán, akkor én jól dolgoztam.
Kérdés: hogyha az ember szakmailag foglalkozik nagyösszegű kockázatvállalással, mint én, akkor ahhoz bátorság kell-e, vagy ez is csak egy szakma, mint bármi más?
MP
Olvass még BÁTOR történetet Jánostól ITT!
