GABI

(Illés Gabriella)

Én az a gyerek voltam, akit mindig bátorítottak a szülei. Ha kiskoromban el akartam érni valamit, akkor sose mondtak olyat, hogy “menj már, ezt úgyse fogod tudni megcsinálni!”  Hittek bennem:

– Ha szeretnéd, és a fejedbe veszed, akkor csináld, és előbb utóbb meglesz!

Éveken keresztül terveztem a meseprojektemet. Házaltam a televízióban, mentem a programigazgatóhoz, továbbküldtek a vezérigazgató úrhoz… Mindenkihez elmentem, de nem haladtam előre. Azóta tudom, hogy van olyan kudarc, ami nem gyűr maga alá, hanem segít, hogy tovább tudj lépni. Ekkorra már biztos pozícióban voltam egy televíziós társaság vezetőjeként, jó fizetést kaptam, céges autót, és mindenféle juttatást, de rájöttem, hogy magam mögött akarom hagyni a multinacionális létet. Felmondtam, és tudom, hogy ez nagy bátorság volt a részemről.

Megvalósítottam a meseprojektet, ami A játékkészítő nevet kapta. Az előadást 4 nap alatt több mint 45 ezer ember nézte meg, de én egy csomó mindennel nem voltam elégedett. Alapvetően egy javítgató tipusú ember vagyok: ha egy 20 évvel ezelőtti kabátomnak elhagyom a gombját, akkor addig keresek, amíg találok egy pótgombot… Nehezen engedek el dolgokat, és a kudarcaimhoz is ragaszkodok. A Játékkészítő egy teljesen új műfaj volt számomra, és sok minden jól működött, de nem minden szempontból tudtam megadni a produkciónak azt pontszámot, amit szerettem volt.

Mondták, hogy a szakmában ilyenkor megy a magyarázkodás, hogy mi miért nem sikerült, de én sok kritkára mondtam azt, hogy jogos, és felírtam a hibalistámra. Kifejezetten kértem az embereket, hogy mondják el, mi minden volt, és rengeteget tanultam ezekből a kritikákból. Lehet, hogy nem mindenki vette észre, hogy pár helyen billeg az előadás, de én szerettem volna úgy lezárni ezt a Játékkészítős-korszakot, hogy a darab minden építőkockája a helyére kerül. Aztán csináltunk egy második bemutatót az előadásból, és minden hibát kijavítottunk.

Nem véletlen, hogy ennyire hiszek a mesék erejében, és a meseterápiában! Erre építettem az egész vállalkozásomat, amit TulipánTündérnek hívnak. Ha sokat mesélsz egy gyereknek, azzal életreszóló paneleket adsz neki ahhoz, hogy higgyen magában. Lehet, hogy lesznek fennakadások, de ha valaki végigmegy a kivánt úton, akkor el fogja érni a célját, hisz a jók végül mindig elnyerik a jutalmukat.

MP

Vers: Horváth István: Tornyot raktam

Zene: Beyonce: I was here

Borítókép: Gordon Eszter

_____________________________________________________________________

Szabó Győző él, és tudunk róla filmet készíteni

Nekem nagyon személyes volt a Toxikoma sztori. Amikor Győző megmutatta a regényt, nagyon sok mindent értettem meg arról, hogy hogy működik ez a téma. A könyv segített, megérteni az addikciónak a működését, és ez egy kicsit ilyen misszió is lett. Én magam nem vagyok egy addiktív alkat, de nagyon sokszor visszaköszönt az életembe ez a séma, és lehet, hogy úgy fogok tudni leszámolni vele, hogy csinálunk róla egy filmet.

Ez a film nem csak Szabó Győzőről szól, hisz a történet révén érintve van benne az akkori felesége, a lánya, a családja, és sajnos az én közegemben is volt nem egy, nem kettő történet, amit nehezen tudtam hova tenni.

Remélem, mivel Győzőt sokan ismerik, a filmre is kiváncsiak lesznek, és így fel tudjuk hívni a figyelmet az addikciók hátulütőire is. Mindig szokta mondani Győző, hogy drogozni tök jó, az viszont már egy combosabb kérdés, hogy mi az ára annak, hogy azt a pár perces élvezetet megkapd.

Az addikció témája nagyon ott van mindennapokban, csak az emberek általában lesütik a szemüket, szégyenkeznek, és nem mernek róla beszélni. Mi azt szeretnénk, hogyha nyíltan foglalkoznának ezzel a társadalmunkat erősen érintő kérdéssel, hogy szembenézhessünk a problémával.

A Toxikoma is egy mese, mint a TulipánTündér Produkció előző munkái, csak ez a történet felnőtteknek szól, de ugyanúgy az a célja, hogy felhívja a figyelmet az alapértékekre: őszinteségre és szembenézésre akar nevelni, amihez nagy bátorság kell. Ebben a felnőtt mesében a jó meg a rossz története nem két külön szereplő harca, hanem a főhős lelkében játszódik le a folyamat, itt most a belső küzdelem az az út, aminek a végén a kitartás és a bátorság meghozza a sikert, hisz Szabó Győző él, és tudunk róla filmet készíteni, mert túl van ezen a dolgon.