SOMA
(Boronkay Soma)
Tulajdonképpen az egyedüllét egy bátor luxus, amit az ember megengedhet magának. Sokan mégis rettegnek ettől, mert nem mernek szembenézni az ilyenkor feltörő félelmeikkel, szorongásaikkal. De ezek valójában az egyedüllét alatt megélt végtelen szabadság miatt jönnek elő. Mert a szabadság maga szorongató. Számomra a legnagyobb szabadságérzetet az adja, ha egyedül vagyok. Tudom respektálni, ha valaki egyedül viszi az életét, pláne, hogy a minket körülvevő társadalmi nyomás az az, hogy ne légy egyedül.
De ez velem sem mindig volt így. Húsz éves koromban például volt egy olyan félév, amikor effektíve rosszul lettem fizikailag, hogyha egyedül voltam egy térben. Ennek biztos van valami fóbia neve is. Szerencsére kollégiumban laktam Budapesten, tehát, vagy ott voltak a szobatársak, vagy én mentem át egy másik helyiségbe, ahol voltak emberek, de effektíve nem tudtam egyedül tanulni, olvasni, semmit nem tudtam.
Aztán, pár év múlva, amikor Berlinben laktam, már sokat voltam egyedül, ami nem mindig volt könnyű, de csak később realizáltam, hogy valószínűleg abban az időszakban depressziós voltam, talán életemben először. Ekkor tudtam igazán értékelni azt, hogy a nagymamám mert falun, egy balatoni házban 25 évet leélni egyedül. Szerintem ez egy nagy bátorság.
Annak ellenére, hogy Berlinhez köthető több ilyen depressziós periódusom is, a mai napig van egy visszavágyódás bennem. Hogy újra átéljem azt a szorongató szabadságot, amit nekem az a város ad. Most már, ha rosszkedvű vagyok, vagy hangulatingadozásom van, egy idő után rájövök, hogy jó, most jön egy ilyen rosszkedv és engedni kell neki – de ehhez a döntéshez kell egy nagy adag bátorság. Ez egy tök más állapot, amivel együtt lehet élni, és meg lehet tanulni kezelni, hiszen ez is a te részed. Lehet, hogy tart egy óráig, két napig, két hétig, de tudom, hogy túl leszek rajta, és utána sokkal jobb lesz. És utána, amikor kimászol ebből a megélt depresszióból, hátranézel és addig ismeretlen dolgokat tudhatsz meg magadról.
MP
